"...és sose hagyjon el benneteket a remény!"

Sziasztok! :)

   Mindenkit szeretettel köszöntök, a karácsony alkalmával megnyílt új blogon! :)
Nagyon szeretném, ha mindenki nagyon jól érezné itt magát!
   Az első bejegyzést Dorothy hozza nektek. :)

                         Jó szórakozást!

                                       ***Jégvirág***

„Fecsegő poszáta.”

Na, kedves hölgyeim és uraim, kinek mit sugall ez a szó?

Egy (génmanipulált) madár. ✓

Egy jelkép. ✓

Mai filmünk főszereplőjét nevezik így, mikor a lázadás arcát játssza: Katniss Everdeen. ✓ Bingó!

Tehát, nem is húzom tovább a szót, jöjjön a Hunger Games és vele együtt a Catching Fire!

És most muszáj beiktatnom egy kis írói kommentárt. Először is: ez a kritika főleg a filmekre fókuszál, azt is inkább összegezve, nem külön-külön. Bár mindhárom könyv itt porosodik mellettem legalább fél hónapja, még mindig nem jutottam el odáig, hogy elolvassam őket. Röstellem, de bevallom. A másik: előre nem tudom, mennyi spoilert fogok elsütni, próbálom visszafogni magam, vagy jelezni valamiképpen előtte, de nem ígérek semmit!

   Szerintem nem kell senkinek bemutatnom a történet alapjait, de ha mégis, néhány mondatban összefoglalnám:

    Egy nagy háború után Észak-Amerika maradványain ma Panem országa található, a maga 12 13 körzetével és az őket kegyetlen rabszolgasorba taszító Kapitóliumával. Az előző mondatban említett csatára emléket állítva – és megfélemlítve ezzel a körzetek lakóit – minden évben megrendezésre kerül egy szó szerint életre-halálra vívott valóságshow a területek sorsolással kijelölt kiválasztottai között, amit TV is közvetít. A nyertes jutalma, hogy „boldogan él a családjával együtt, míg meg nem hal a Kapitóliumban, luxus körülmények között”. Ebbe a brutális játékba sodródik bele a főszereplőnk, Katniss, a 12. körzet lakosa, amikor húga helyett jelentkezik a Viadalra. Majdnem mindenki úgy véli, hogy ezzel aláírta a saját halálos ítéletét.

Vajon ezt sikerül megcáfolni? Igen. Különben nem lenne a Futótűz. Vajon túléli a Viadalt? De még hogy! Sőt, a másodikat is! Vajon ebbe a kemény történetbe is sikerül beleszőni a szerelmet? Hát, ja. Az agyon használt szerelmi triangulumot. Vajon hány idétlen kérdést fog még feltenni a cikk írója? Nyugi, egyet sem.

   És akkor a Catching Fire ismertetője:

   Katniss és Peeta – Snow elnök szabályainak tökéletesen fittyet hányva – mindketten élve jutottak ki az Arénából, ezzel pedig magukra haragították az egész kapitóliumi uralkodó osztályt. Bár a szerelmes párnak sőt, jegyben járó párnak titulált fiatalok azt hiszik, végre nyugtuk lehet, a bajnokoknak kijáró Győzelmi Körút után az elnök bosszúra éhesen egy új Viadalt hirdet, ahol dobpergés! az eddigi győzteseknek kell kinyírniuk egymást. És vajon ezt túlélik? Bezony, különben nem lenne 3. rész, de több kérdést nem teszek fel és válaszolok meg.

   Ó, hogy belőlem mit váltottak ki ezek a filmek! Nem biztos, hogy mindent le tudok írni, amit gondolok róluk, de próba cseresznye!

    Legegyszerűbb lesz, ha a kezdetek kezdetén kezdem. Nos, én Jégvirágnál láttam a Éhezők Viadalát először, és megmondom őszintén: ledöbbentem. Igen, leesett az állam, több dolog miatt is.
   Eleve a film témája. Mint tudjuk és látjuk, ez egy disztópia, ugyebár, egy negatív jövőképet mutat be, uralkodó állammal/országgal/miegyébbel, vérengzéssel, harccal, vérrel. Őszintén, ez a téma hallásra eléggé távol állt és áll tőlem a mai napig is, főleg, amikor meghallottam, hogy összegezve arról szól az egész, hogy tinédzserek ölik egymást, miközben ezt a többi ember – legalábbis a kapitóliumiak – a televízión keresztül figyeli és... élvezi! Vallják be a fanatikus rajongók, így azért kicsit ijesztőbbnek hangzik nem?
   Főleg, ha azt vesszük, hogy ez lehet a jövő. Itt, a valóságban, nem csak egy könyv lapjain vagy egy DVD filmkockáin. Persze, 100%-ig lehetetlen, hogy ezen a héten még vígan vagy legalábbis valahogy éljük világunkat, aztán bumm!, jövő héten már egy könyörtelen diktátor hintóját húzzuk. Azonban elképzelhető, hogy 50, vagy 100, vagy több ezer év múlva – ha egyáltalán megéli azt az emberiség – az akkori népességnek ugyanazokkal, ha nem brutálisabb problémákkal kell majd megküzdeni, mint Katnisséknek. Az a sok év nagyon távolinak tűnik így leírva, sőt, minket szinte garantáltan elkerülnek ez a rémálomnak is beillő kilátások. Ettől függetlenül furcsa és bizarr belegondolni, hogy a leszármazottaink akár így is élhetnek.

   Na, de kanyarodjunk vissza a filmünkhöz. Mint említettem, Jégvirág unszolására kavarodtam bele a Kapitólium vérszomjas világába, és – még ha képletesen is – kiválasztásra kerültem a Viadalra. És élveztem.

A sztori úgy-ahogy fantáziadús, hiánypótló volt a sok cukormázas, rózsaszín felhőbe csomagolt tinirománc között, mégis vannak benne klisés elemek. Az első részben tetszett a csavar Primmel az elején, bár valamennyire kiszámítható volt, mint ahogy a szerelmi háromszög is a főszereplők között. A második részt kreatívnak mondanám, de mégis valahogy az a szó jut eszembe róla, hogy kikövetkeztethető.

  Az Aréna technikája egyszerűen káprázatos, a Futótűzben pláne (és talán abban is mindannyian egyetértünk, hogy az egy drasztikusan durvább Viadalt vitt a szemünk elé, mint az első részben) – amennyire az én laikus szemem meg tudja ítélni. A szereplőgárdát pedig most fogom elemezni.

   Jennifer Lawrence szerintem tökéletesen hozza a kívülről keménynek mutatkozó harcos, mégis csak sok vérből sebző (vagyis sok sebből vérző) Katnisst. Josh Hutcherson, alias Peeta nekem valahogy túlságosan egy nyálas szépfiú látszatát keltette mindkét filmben, Gale, és az őt játszó színész, Liam Hemsworth sokkal szimpatikusabbnak tetszett. Azonban mégsem ők lettek a kedvenceim. Tehát jöjjenek az abszolút favorit szereplők az első részből:

3. Snow elnök: most mindenki meglepődött, igaz? Hogy lehet egy kegyetlen, önző, hataloméhes, kiszámíthatatlan szörnyeteget a harmadik helyre tenni? Nos, Donald Sutherland játéka számomra abszolút meggyőző volt; köztudottan anti-szereplő mániás vagyok, így akarva-akaratlanul is a „gonoszokat” kedvelem meg először; és a végére: úgy néz ki, mint a Mikulás. És őt ki nem szereti? :D (Persze, ettől függetlenül szörnyű tetteket vitt végbe. Ja, ha ezt olvassa, és esetleg ki szándékozna nyírni, csak ennyit üzenek neki: I don't care. OK? Ok.)

Most nézzétek meg, nem barátságosabb így?

2. Effie: Elisabeth Banks, le a kalappal előtted! Ripacskodás és túljátszás nélkül eljátszani ezt a ripacs és túljátszó karaktert, úgy, ahogy még én is megkedveljem, a színes hajával meg a csupaszivárvány ruháival együtt? 5* neki! Félretéve a viccet: Effie-t én az első részben ki nem állhattam, a másodikban viszont láttam, mennyire szereti és aggódik Katnissékért, és megkedveltem.
És mivel nem tudok dönteni favorit-favoritjaim között, megosztott első helyen végzett:

1. Cinna: ő az, akinél az elején nem értettem, miért akar annyira segíteni Katnissnek. Meghatotta a húga története, vagy mi? Ez a könyvben talán ki van fejtve, itt egy mondatot sem érdemelt. Vagy ha igen, az olyan jelentéktelen lehetett, hogy nem vettem észre. Mindegy, igazából nem lényeges, mert amint túltettem magam az előbb említett problémám, a Lenny Kravitz által játszott karakterben egy nagyon-nagyon jófej szereplőt ismertem meg, aki tényleg támogatja, védi és szereti Katnisst. És amikor a Futótűzben megverték, én legszívesebben bevertem volna a mozivásznat!

1. Haymitch: ha eszembe jut, majdnem mindig röhögő ingert kapok! Ami humor volt a filmben, szinte mind hozzá köthető (bár Joanna is kitett magáért, de ő csak a második részben szerepel); az összes beszólása hatalmas volt, ráadásul szerintem Woody Harrelson kitűnően játszotta az iszákos, mégis bölcs mentort.

   Most nem fogom az összes szereplőt felsorolni (főleg, mert a Futőtűzben marha sok van), véleményem szerint minden színész remek munkát végzett. Lássuk, mit tudok még mondani: a zene remek, a rendezésbe nem tudok belekötni, az érzelmek szépen váltakoznak egyik percben Haymitchen röhögök, a másikban zokogok, amikor Rue meghal... Ezt nem hiszem el, mibe tudnék belekötni? Semmibe. Hát, jó. Akkor majd mutatok egy olyan kritikát, amiben csak fikázok. Majd meglátjátok...

   Viszont, ami mindkét filmben a földhöz vágott: a végük.

   Az első részben Katniss húzása a bogyókkal. Szembeszállt a kormánnyal, Snow-val, a médiával, a világával. A zárójelenete a filmnek pedig az egyszerűsége és a sejtelmessége miatt tetszett.

   A Futótűz meg... Áááá, lehetetlen leírni szavakkal. Inkább nézzétek meg. Higgyétek el, megéri.

Remélem, tetszett ez így, elsőre. :) Hamarosan Jégvirág is bemutatkozik egy írásában, addig is au revoir!

Dorothy Anne Wise