B.Ú.É.K.

Minden kedves olvasónknak szerencsében  és egészségben gazdag Boldog Új Évet kívánunk!!! :)

***Jégvirág***

&

Dorothy Anne Wise

Mi a bajom? - ...a fiatalok általános óriási problémája

Sziasztok!

Ismét egy kérdés érkezett hozzánk!

   Kicsit felháborító, de megint nagyon örülök, hogy feljött ez a téma is, mert úgy gondolom, hogy a mai fiatalok körében elég népszerű ez a probléma. Most olyat csinálok amit nem nagyon fogok többet, de bemásolom a levelet! 

,,...Folyton hányok napi 4-szer kb. Vagy több.. rosszul vagyok... nincs étvágyam... se életkedvem. (anya persze erről nem tud ) És annyit gondolkozok azon hogy miért is élek én? ( és orvoshoz nem fordulhatok!! ) és már elgondolkodtam az... öngyilkosságon... Tudom durván hangzik, de ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Mit tegyek?:/ ''

Szóval ...!

 
Az én véleményem az, hogy az ég világon semmi bajod nincsen!

   Most vagy nagyon unatkozol, vagy van valami más ami elvonja a körülötted lévők figyelmét, és nem te vagy a közép pontba, és figyelem hiányban szenvedsz!

   Tudod... szerintem elég gáz, ha valaki ilyennel szórakozik, és mindenki szemében olyan mélyre süllyedsz, hogyha elmennek melletted csak annyit mondanak, hogy ,,itt a gyenge idegzetű lány”.

   Ráadásul egyáltalán nem ,,menő”.

Térjünk rá rendesen!

1.) Most vagy össze szedtél egy vírust, vagy hánytatod magad, ez a kettő választás van!

Ha az előbbi, akkor javaslom, hogy ne félj az orvostól és látogasd meg; ha az utóbbi akkor gondolj bele!

1.: Teljesen tönkre teszed a gyomrodat, amit nem ajánlok, mert a későbbiekben ebből lehet nagyobb gondod is!

2.: Ha ezt csinálod, egy idő után teljesen rosszul leszel, először csak a fejed fog folyamatosan fájni,

aztán szédelegsz, a látásod sem lesz jó! A végső pedig az, hogy bekerülsz a kórházba!

Akkor pedig a szüleid is megtudják, hogy mit csinálsz! Abba azért gondolj bele, hogy ezzel a szüleidet is teljesen tönkre teszed!

2.) Öngyilkosság?!

Szeretném ha ezt elolvasnád, már nagyon sok ismerősömnek segített!

,, A szobádban ülsz, az ajtó zárva. Egy toll és egy papír az asztalon.. A kezed remeg, nem tudod hogy kezdd. Egy búcsúlevél a családodnak. Mert úgy érzed senki sem ért meg téged, senki nem tudja min mész keresztül. Senkit nem érdekli, hogy élsz vagy nem.. Ez az az éjjel, amikor ennek vége szakad. Lassan az ágyba mászol, és utolsó lélegzeteidet veszed, sötétségbe meredő tekintettel. Senkit sem érdekelsz, ugye? Nos, talán rosszul gondoltad. Kedd van, másnap reggel, reggel 6:30. Anyukád jön, és az ajtódon kopogtat. Nem sejti, hogy bármi baj lehet, és megismétli. Nem tudja, hogy nem hallod, nem tudja, hogy elmentél. A nevedet kiabálja és kéri, hogy nyisd ki. Nem kap választ, ezért bemegy és ordibálni kezd. A földre zuhan, közbe apukád beviharzik a szobába. Anyukád erőt vesz magán és odasétál az ágyadhoz, a tested fölé hajol, sír, üvölt, rázza a kezed. Apukád próbál erős maradni, de könnyek szöknek a szemébe. A mentőket hívja. Az anyukád magát hibáztatja, eszébe jut minden pillanat, amikor nemet mondott neked, amikor kiabált veled, vagy a szobádba küldött valami hülyeségért. Az apukád magát hibáztatja, amiért nem volt ott neked. Amiért annyit dolgozott, hogy alig láthattad. Senkit sem érdekelsz, ugye? 8:34, az igazgató kopogtat a termetek ajtaján. Az osztályfőnököddel beszél. Minden osztálytársad aggódik, hogy mi történhetett. Az igazgató bejelenti, hogy öngyilkos lettél. A népszerű lány, aki bunkó volt veled, magát hibáztatja. A fiú, aki mindig le akarta másolni a házid, magát hibáztatja. A gyerek, aki mögötted ült, és dobált téged, magát hibáztatja. A tanár, aki rád ordított, veszekedett veled, mert nem volt kész a házid, magát hibáztatja. Az emberek sírnak, őrjöngenek, hogy mit tettek. SENKIT SEM ÉRDEKELSZ, UGYE? 14:00 a testvéreid hazaérnek. Az anyukádnak el kell mondania nekik mi történt. A kistestvéred, lényegtelen hányszor veszekedett veled, elvette a cuccaid annak ellenére, hogy megtiltottad, üvöltötte neked hogy utál, ezeknek ellenére szeretett téged, te voltál a hőse, a példaképe. Most magát hibáztatja. Miért nem mondta el neked, amikor még volt rá lehetősége? A bátyád hazaér, a kőszívű fiú aki sosem sír.. Magát hibáztatja, amiért szívatott téged. Lyukakat üt a falba, olyan ideges. Nem tudja felfogni, hogy elmentél. Örökre. Senkit sem érdekelsz, ugye? Eltelt egy hónap. A szobád ajtaja azóta is zárva. Már minden más. A bátyádnak dühkitörései vannak. A kistestvéred minden nap sír, és várja, hogy visszagyere. A népszerű lány anorexiás lett. Ők nem tudják elviselni, hogy mit tettek. Apukád depressziós, anyukád nem alszik éjszakánként. A fiú aki, mindig le akarta másolni a házid, most vagdossa magát. De senki sem törődik veled, nincs igazam? Senki sem tudja mit mondjon, mindenki sokkolva van. Sírnak és hiányzol nekik. Nem tudnak elválni tőled, még nem, soha! Mindenki kéri, hogy gyere vissza,de te már nem fogsz.
Ha emberek néha nem is mutatják ki, fontos vagy nekik!”

  Nagyon örülnék, hogyha észhez térnél, és átgondolnád az életedet!

Hogy mennyi barátod van, hogy hogy szeret a családod...

Most volt karácsony, a szeretet ünnepe, ne sajnáltasd magad, élvezd az életet!

***Jégvirág***

Az igazság... bűn?

Sziasztok!

 
   Most én érkeztem egy válasszal, amit egy kétségbe esett lány küldött nekünk!

   Kicsit félek, hogy az én írásom meg sem közelíti Dorothy-ét, de próbálkozzunk! :)

Röviden a történet:

   Új fiú jött az iskolába, és tetszik a kérdezőnknek is, és (ha nevezhetem így) a menő lánynak, aki mindenkit megkap, de csak mint tárgy használja a fiúkat.

Erre a kérdezőnk figyelmeztette a fiút, de ő ahelyett, hogy megfogadta volna a kedves figyelmeztetést, visszamondta a harmadik szereplőnknek!

Kedves .... !

Szerintem, majdnem mindenkivel megtörténik ilyen, és beleesik ebbe a hibába.

  Az a helyzet, hogy lehet, hogy nagyon szimpatikus, és jó fejnek meg megbízhatónak látszik, de akárhogy is nézem, elég kevés ideje ismeritek egymást ahhoz, hogy ilyet mondj neki.

   Az az igazság, hogy a fiúk mindig letagadják, meg okoskodva lenézik őket, de tízből, kilencszer mindig az ilyen fajta menő és mások kárán a középpontba kerülő lányokat választják.

   Tanuld meg, hogy ebben a világban már sajnos nagyon meg kell fontolni, hogy kinek mit mondasz,

mert valószínűleg, hogy neked erőteljesen bólogatnak, meg jó pofiznak, aztán ha elfordulsz már szalad is.

   Szerintem máskor vagy ne szólj, vagy ha tényleg nagyon szúrja a szemedet a dolog, akkor csak annyit mondj, hogy nem biztos, hogy az, akinek mutatja magát.

   Ennek a bizonyos fiúnak meg lánynak pedig...... az lesz a legjobb, ha nem veszel róluk tudomást.

   Biztos, hogy össze fognak jönni, de ha tényleg olyan a lány, amilyennek elmesélted nekünk, akkor a srác ugyanúgy koppanni fog mint az összes többi. Aztán majd rájön, hogy ki az, aki tényleg őszinte.

   A szünet után ha visszamész a suliba, és látod őket, nyugodtan nézz rájuk, sőt, vigyorogj egy nagyot, aztán menj el a barátnőidhez, és érezd jól magad.

   Tudom, hogy egy ideig fájni fog, de a végén tuti, hogy te nyersz. ;)

Remélem valamennyire tudtam segíteni!

***Jégvirág***

Az írói válság

Drága Olvasóink!
 
   Mindenkinek köszönjük a bizalmat és a támogatást, amit irántunk és a blog iránt tanúsítotok. Eddig két kérdést kaptunk, amik közül az egyik válaszadására most kerül sor. Ebben egy kétségbeesett író kért tőlünk segítséget, mit tehet az író válság ellen. Jégvirág szerint különleges kérésről van szó, ezért ketten írunk ebben a bejegyzésben:

Szia! :)
 
   Én, csak mint külső szemlélő mondanék pár szót, ha szeretnéd akkor használod, ha nem, akkor elsiklasz felette.

   Dorothy-t is egy irománya alapján ismertem meg, és azóta a leges legjobb barátnőm. Viszont (...meg is kérdezheted tőle), mindegyik írását elolvastam, és mindig kegyetlenül el szoktam neki mondani a véleményem, de ezenfelül, rettenetesen bosszant, ha valaki úgy ítél meg egy írót, hogy nem ért hozzá.

   Nem vagyok író, nem is készülök annak, viszont elég sok könyvet olvasok, és rengeteg filmet nézek, ezért eléggé dús a fantáziám. Nagyon sok történet van a fejemben, de nem volt és szerintem nem is nagyon lesz annyi türelmem, hogy leírjam őket, szóval ezek csak a fejemben élnek, vagy némelyiket elmesélem pl.: Dorothy-nak.

   Ha elmész sétálni mondjuk egy parkba, vagy egy erdőbe, próbáld meg teljesen kikapcsolni az agyad, és

 ( furán hangzik de lehet ilyet) nézd más szemmel a világot. Szerintem ezzel a nyugalmat árasztó éneddel, sokkal hamarabb megjön az ihlet, mint hogy görcsösen ezen aggódsz.

   Nagyon bennfentes információkat én nem tudok adni, de erről majd bizonyára a következőkben olvashatsz! ;)

Kedves TGC!

 
   Átérzem a problémádat. Zöldfülű írópalántaként én is belefutok ilyesmibe, például az utóbbi hónapokban én is küszködök a történetem írásával (bár ez inkább az iskolának és az azzal járó stressznek tulajdonítható inkább, semmint az ihlethiánynak).

   Sajnos, mint tudjuk, az ötletek nem csettintésre teremnek a fejünkben, főleg nem egy megkezdett történetnél; néha hónapok, sőt, évek kellenek ahhoz, hogy egy épkézláb mondatot le tudjunk írni. Bár nem hiszem, hogy ez a te esetedben ennyire tragikus lenne. Szerintem inkább olyan átmeneti korszak ez, ami – remélhetőleg – csak hosszabb-rövidebb ideig tart. Persze, a lefolyását meg lehet próbálni felgyorsítani zenehallgatással, olvasással, filmnézéssel... Csupa olyan tevékenységgel, aminek végzése közben jár az agyad, gondolatokat ébresztenek, amiket felhasználhatsz az írásnál. Azonban tájékoztattál minket, hogy ezek nem segítettek.

   Ilyenkor kicsit pánikba eshet az ember, amit meg is tudok érteni. De ne felejtsd el: ha rágörcsölsz, csak rontasz a helyzeten! Nem megy? Leülsz, bámulod az előtted lévő papírt/megnyitott dokumentumot, viszont nem jönnek a szavak? Hagyd egy kicsit pihenni a témát!

   Éld az életed; hiszen nem sürget a tatár! Írd, ahogy neked jól esik! Én például volt, hogy egy-két hónapig nem gépeltem le egy árva betűt sem, mert nem éreztem késztetést rá. Hacsak nem egy kiadó határideje liheg a nyakadba, úgyis ráérsz! Hidd el, a világ tele van észre nem vett cselekményelemekkel, amik csak arra várnak, hogy észrevedd őket, és belesződd a történetedbe. Csak meg kell látnod őket!
   Ha pedig megláttad, már csak tollat kell ragadnod, és leírnod. De csakis akkor, ha az ösztönöd azt súgja, megvan rá a belső késztetés. Nem szabad ráparancsolnod magadra, hogy „márpedig én írni fogok”, mert abból nem fog kisülni semmi jó, legfeljebb csak csalódottnak fogod érezni magad, hogy megint nem tudtál írni semmit, vagy éppen tudtál, mindössze megítélésed szerint borzalmasat.
   Írás helyett legyél a barátaiddal, foglalkozz a családoddal, sétálj nagyokat a lakhelyeden, próbálj ki új dolgokat, ismerkedj meg új emberekkel! Velük ezerszer könnyebben jönnek az ötletek, mint ha egyedül bambulnál a szobádban!

   Természetesen ezek csak tanácsok, nem kötelességed betartani őket. De szívből remélem, hogy "a múzsa csókja" hamar odaér hozzád, és ismét a történeted írásával töltheted az időd egy részét! ;)

   Ha már szóba került, megkérdeznénk titeket: ti mit gondoltok a témáról? Előfordult, hogy írói válságban szenvedtetek? Mit tettetek ellene?

***Jégvirág***

&

Dorothy Anne Wise

"...és sose hagyjon el benneteket a remény!"

Sziasztok! :)

   Mindenkit szeretettel köszöntök, a karácsony alkalmával megnyílt új blogon! :)
Nagyon szeretném, ha mindenki nagyon jól érezné itt magát!
   Az első bejegyzést Dorothy hozza nektek. :)

                         Jó szórakozást!

                                       ***Jégvirág***

„Fecsegő poszáta.”

Na, kedves hölgyeim és uraim, kinek mit sugall ez a szó?

Egy (génmanipulált) madár. ✓

Egy jelkép. ✓

Mai filmünk főszereplőjét nevezik így, mikor a lázadás arcát játssza: Katniss Everdeen. ✓ Bingó!

Tehát, nem is húzom tovább a szót, jöjjön a Hunger Games és vele együtt a Catching Fire!

És most muszáj beiktatnom egy kis írói kommentárt. Először is: ez a kritika főleg a filmekre fókuszál, azt is inkább összegezve, nem külön-külön. Bár mindhárom könyv itt porosodik mellettem legalább fél hónapja, még mindig nem jutottam el odáig, hogy elolvassam őket. Röstellem, de bevallom. A másik: előre nem tudom, mennyi spoilert fogok elsütni, próbálom visszafogni magam, vagy jelezni valamiképpen előtte, de nem ígérek semmit!

   Szerintem nem kell senkinek bemutatnom a történet alapjait, de ha mégis, néhány mondatban összefoglalnám:

    Egy nagy háború után Észak-Amerika maradványain ma Panem országa található, a maga 12 13 körzetével és az őket kegyetlen rabszolgasorba taszító Kapitóliumával. Az előző mondatban említett csatára emléket állítva – és megfélemlítve ezzel a körzetek lakóit – minden évben megrendezésre kerül egy szó szerint életre-halálra vívott valóságshow a területek sorsolással kijelölt kiválasztottai között, amit TV is közvetít. A nyertes jutalma, hogy „boldogan él a családjával együtt, míg meg nem hal a Kapitóliumban, luxus körülmények között”. Ebbe a brutális játékba sodródik bele a főszereplőnk, Katniss, a 12. körzet lakosa, amikor húga helyett jelentkezik a Viadalra. Majdnem mindenki úgy véli, hogy ezzel aláírta a saját halálos ítéletét.

Vajon ezt sikerül megcáfolni? Igen. Különben nem lenne a Futótűz. Vajon túléli a Viadalt? De még hogy! Sőt, a másodikat is! Vajon ebbe a kemény történetbe is sikerül beleszőni a szerelmet? Hát, ja. Az agyon használt szerelmi triangulumot. Vajon hány idétlen kérdést fog még feltenni a cikk írója? Nyugi, egyet sem.

   És akkor a Catching Fire ismertetője:

   Katniss és Peeta – Snow elnök szabályainak tökéletesen fittyet hányva – mindketten élve jutottak ki az Arénából, ezzel pedig magukra haragították az egész kapitóliumi uralkodó osztályt. Bár a szerelmes párnak sőt, jegyben járó párnak titulált fiatalok azt hiszik, végre nyugtuk lehet, a bajnokoknak kijáró Győzelmi Körút után az elnök bosszúra éhesen egy új Viadalt hirdet, ahol dobpergés! az eddigi győzteseknek kell kinyírniuk egymást. És vajon ezt túlélik? Bezony, különben nem lenne 3. rész, de több kérdést nem teszek fel és válaszolok meg.

   Ó, hogy belőlem mit váltottak ki ezek a filmek! Nem biztos, hogy mindent le tudok írni, amit gondolok róluk, de próba cseresznye!

    Legegyszerűbb lesz, ha a kezdetek kezdetén kezdem. Nos, én Jégvirágnál láttam a Éhezők Viadalát először, és megmondom őszintén: ledöbbentem. Igen, leesett az állam, több dolog miatt is.
   Eleve a film témája. Mint tudjuk és látjuk, ez egy disztópia, ugyebár, egy negatív jövőképet mutat be, uralkodó állammal/országgal/miegyébbel, vérengzéssel, harccal, vérrel. Őszintén, ez a téma hallásra eléggé távol állt és áll tőlem a mai napig is, főleg, amikor meghallottam, hogy összegezve arról szól az egész, hogy tinédzserek ölik egymást, miközben ezt a többi ember – legalábbis a kapitóliumiak – a televízión keresztül figyeli és... élvezi! Vallják be a fanatikus rajongók, így azért kicsit ijesztőbbnek hangzik nem?
   Főleg, ha azt vesszük, hogy ez lehet a jövő. Itt, a valóságban, nem csak egy könyv lapjain vagy egy DVD filmkockáin. Persze, 100%-ig lehetetlen, hogy ezen a héten még vígan vagy legalábbis valahogy éljük világunkat, aztán bumm!, jövő héten már egy könyörtelen diktátor hintóját húzzuk. Azonban elképzelhető, hogy 50, vagy 100, vagy több ezer év múlva – ha egyáltalán megéli azt az emberiség – az akkori népességnek ugyanazokkal, ha nem brutálisabb problémákkal kell majd megküzdeni, mint Katnisséknek. Az a sok év nagyon távolinak tűnik így leírva, sőt, minket szinte garantáltan elkerülnek ez a rémálomnak is beillő kilátások. Ettől függetlenül furcsa és bizarr belegondolni, hogy a leszármazottaink akár így is élhetnek.

   Na, de kanyarodjunk vissza a filmünkhöz. Mint említettem, Jégvirág unszolására kavarodtam bele a Kapitólium vérszomjas világába, és – még ha képletesen is – kiválasztásra kerültem a Viadalra. És élveztem.

A sztori úgy-ahogy fantáziadús, hiánypótló volt a sok cukormázas, rózsaszín felhőbe csomagolt tinirománc között, mégis vannak benne klisés elemek. Az első részben tetszett a csavar Primmel az elején, bár valamennyire kiszámítható volt, mint ahogy a szerelmi háromszög is a főszereplők között. A második részt kreatívnak mondanám, de mégis valahogy az a szó jut eszembe róla, hogy kikövetkeztethető.

  Az Aréna technikája egyszerűen káprázatos, a Futótűzben pláne (és talán abban is mindannyian egyetértünk, hogy az egy drasztikusan durvább Viadalt vitt a szemünk elé, mint az első részben) – amennyire az én laikus szemem meg tudja ítélni. A szereplőgárdát pedig most fogom elemezni.

   Jennifer Lawrence szerintem tökéletesen hozza a kívülről keménynek mutatkozó harcos, mégis csak sok vérből sebző (vagyis sok sebből vérző) Katnisst. Josh Hutcherson, alias Peeta nekem valahogy túlságosan egy nyálas szépfiú látszatát keltette mindkét filmben, Gale, és az őt játszó színész, Liam Hemsworth sokkal szimpatikusabbnak tetszett. Azonban mégsem ők lettek a kedvenceim. Tehát jöjjenek az abszolút favorit szereplők az első részből:

3. Snow elnök: most mindenki meglepődött, igaz? Hogy lehet egy kegyetlen, önző, hataloméhes, kiszámíthatatlan szörnyeteget a harmadik helyre tenni? Nos, Donald Sutherland játéka számomra abszolút meggyőző volt; köztudottan anti-szereplő mániás vagyok, így akarva-akaratlanul is a „gonoszokat” kedvelem meg először; és a végére: úgy néz ki, mint a Mikulás. És őt ki nem szereti? :D (Persze, ettől függetlenül szörnyű tetteket vitt végbe. Ja, ha ezt olvassa, és esetleg ki szándékozna nyírni, csak ennyit üzenek neki: I don't care. OK? Ok.)

Most nézzétek meg, nem barátságosabb így?

2. Effie: Elisabeth Banks, le a kalappal előtted! Ripacskodás és túljátszás nélkül eljátszani ezt a ripacs és túljátszó karaktert, úgy, ahogy még én is megkedveljem, a színes hajával meg a csupaszivárvány ruháival együtt? 5* neki! Félretéve a viccet: Effie-t én az első részben ki nem állhattam, a másodikban viszont láttam, mennyire szereti és aggódik Katnissékért, és megkedveltem.
És mivel nem tudok dönteni favorit-favoritjaim között, megosztott első helyen végzett:

1. Cinna: ő az, akinél az elején nem értettem, miért akar annyira segíteni Katnissnek. Meghatotta a húga története, vagy mi? Ez a könyvben talán ki van fejtve, itt egy mondatot sem érdemelt. Vagy ha igen, az olyan jelentéktelen lehetett, hogy nem vettem észre. Mindegy, igazából nem lényeges, mert amint túltettem magam az előbb említett problémám, a Lenny Kravitz által játszott karakterben egy nagyon-nagyon jófej szereplőt ismertem meg, aki tényleg támogatja, védi és szereti Katnisst. És amikor a Futótűzben megverték, én legszívesebben bevertem volna a mozivásznat!

1. Haymitch: ha eszembe jut, majdnem mindig röhögő ingert kapok! Ami humor volt a filmben, szinte mind hozzá köthető (bár Joanna is kitett magáért, de ő csak a második részben szerepel); az összes beszólása hatalmas volt, ráadásul szerintem Woody Harrelson kitűnően játszotta az iszákos, mégis bölcs mentort.

   Most nem fogom az összes szereplőt felsorolni (főleg, mert a Futőtűzben marha sok van), véleményem szerint minden színész remek munkát végzett. Lássuk, mit tudok még mondani: a zene remek, a rendezésbe nem tudok belekötni, az érzelmek szépen váltakoznak egyik percben Haymitchen röhögök, a másikban zokogok, amikor Rue meghal... Ezt nem hiszem el, mibe tudnék belekötni? Semmibe. Hát, jó. Akkor majd mutatok egy olyan kritikát, amiben csak fikázok. Majd meglátjátok...

   Viszont, ami mindkét filmben a földhöz vágott: a végük.

   Az első részben Katniss húzása a bogyókkal. Szembeszállt a kormánnyal, Snow-val, a médiával, a világával. A zárójelenete a filmnek pedig az egyszerűsége és a sejtelmessége miatt tetszett.

   A Futótűz meg... Áááá, lehetetlen leírni szavakkal. Inkább nézzétek meg. Higgyétek el, megéri.

Remélem, tetszett ez így, elsőre. :) Hamarosan Jégvirág is bemutatkozik egy írásában, addig is au revoir!

Dorothy Anne Wise