...Mostoha...

Sziasztok!
   Ne haragudjatok, hogy egy ,,kicsit" eltűntünk, de mind a kettőnknek ezer fele van dolga...
Így, hogy közeledik a szünet, próbálunk kicsit többször jelentkezni, meg hamarabb válaszolni, de tényleg elég sűrűek a mindennapok...
   Mindenesetre köszönjük a türelmet, és megpróbálom Dorothy-t is egy kicsit nyaggatni, hogy hozza nektek a kritikákat... hátha! ;)
   Érkezett egy e-mail Tündér Lánytól, aki egy igen szomorú történetet mesélt el nekünk.
Meghalt az anyukája, és azóta az édesapja nem nagyon foglalkozik vele és a tesójával, akit szinte ő nevel.
Elvárják tőle, hogy kitűnő tanuló legyen, miközben semmit nem engednek meg neki.
   Nézzük, hátha sikerül valami okosat mondanom erre...

                          
Szia Tündér Lány!

   Nagyon-nagyon sokszor végig kellett gondolnom a történetedet... Aztán elképzeltem, hogy a te helyedben mit csinálnék...
   Nem ismerem az apukádat, de (ha úgy gondolod, hogy a természete/lelki állapota engedi) egyszer amikor egyedül van (nincs ott a mostohaanyukád) akkor próbálj meg vele beszélni! Kérd meg, hogy menjetek el fagyizni, mert szeretnél vele beszélni!
   Ha ebbe belemegy, akkor megvan az első siker. :)
   Azután mondd meg neki, hogy úgy érzed, hogy amióta az édesanyád meghalt, nagyon keveset foglalkozik veletek. Ha erre ,,jól" reagál akkor folytasd. /Viszont nem hazudok, ennek megvan a rizikója. Lehet, hogy nem így fog reagálni rá./
   Vagy én még abba a verzióba tudnám magam beleképzelni, vagyis lehet hogy az én esetemben inkább ez lenne a megfelelő, hogy egy nagy veszekedés alkalmával elmondani neki mindent ami bánt...
   Aztán lehet, hogy akkor dühös, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez rendesen elgondolkodtatná....
   Lehet, hogy nem jól látom ezeket, de szerencsére csak elképzelni tudom, hogy mit csinálnék!
Részvétünket nyilvánítjuk az édesanyád miatt, és KITARTÁS! :)
   Szeretném, ha majd írnál nekünk, hogy hogy alakult az életed!

***Jégvirág***